Aktualitások

2021 szeptember 21

Ünnepélyes megnyitó

„Somogyország Vadászati Kincsei” állandó kiállítás ünnepélyes megnyitó

A „Vadászok Éjszakája” rendezvény keretein belül került átadásra a régóta várt és hiánypótló belvárosi tárlat, a „Somogyország Vadászati Kincsei” állandó kiállítás. Szita Károly, Kaposvár polgármestere az avató ünnepségen köszöntötte a megjelent vendégeket, és kihangsúlyozta: „a vadászat nem az öldöklésről, hanem a természet megismeréséről, megértéséről és tiszteletéről szól, ugyanis ma már a mindennapi életünk elképzelhetetlen a felelős vadgazdálkodás nélkül”.  Beszédében rávilágított, hogy Európa számos városában az embereknek sokat kell utazni azért, hogy természetes környezetet találjanak, nekünk, Kaposváriaknak pedig elég csak felülni a biciklire és ott találjuk magunkat a Zselicben. „Azért, hogy az unokáink is átélhessék ezt a csodát, sokat kell még tennünk. Erről szól most ez a kiállítás is” – mondta a városvezető.

Ábrahám Levente, a Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatója a megnyitóbeszédében elmondta, hogy a Somogyország vadászati kincsei kiállítás adózik a megye vadgazdálkodásáért, vadászati közéletéért sokat tett kiemelkedő személyiségeknek. A szakmai tárlaton nemcsak az öt nagyvadfajt mutatják be, hanem az apróvadfajok mindegyikét is, emellett pedig azokat az élőlényeket is megismerhetik a látogatók, amelyek hazánkban nem őshonosak. Az 1971-es Vadászati Világkiállítás ötvenedik évfordulója alkalmával bemutatják a somogyi akkori vadászati emléktárgyakat, és helyet kapnak míves egykori vadászfegyverek is. A tárlaton a magyar solymászat hagyományait és a hazai vadászkutyákat is megismerhetik a látogatók. Az igazgató megköszönte a megyei Vadászkamarának az elmúlt két év feszített, közös munkáját, valamint a szervezők nevében köszönetet mondott az „Egy a Természettel” Nonprofit Kft.-nek a támogatásért.

Az avatóbeszédek után a szervezők és díszvendégek közösen vonultak át a közelben lévő „Somogyország vadászati kincsei” kiállítás kapujához, majd átvágták az avatószalagot. Ezt követően több száz érdeklődő jelenlétében, nyilvánosan is megnyitotta kapuit a kiállítás a nagyközönség előtt.

Read 375 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések