Aktualitások

2023 március 28

Továbbképzés

Hivatásos vadász továbbképzés 2023

Március 20-án tartotta kétévente kötelező osztályülését, valamint éves továbbképzését a somogyi Területi Szervezet hivatásos osztálya

Nagyszabású összejövetelt hívott össze Dr. Varga Gyula a somogyi Kamara hivatásos vadász alelnöke március 20-ára Kaposváron.
A Tenisz Klub rendezvényhelyszín előtt kora reggel kezdtek gyülekezni a terepjárók, amelyekkel zöldruhás hivatásos vadászok parkoltak a környező utcákban, hogy megkezdhessék a regisztrációt a kétnapos eseményre. A jelenléti ív szerint 165 fő regisztrált fél 9-ig, akiket Pongrácz István a megyei Kamara elnöke köszöntött, majd ezt követően a kétévente esedékes osztályülés keretében Dr. Varga Gyula részletesen beszámolt az elmúlt időszak eseményeiről. Az ezt követő kötelező továbbképzés idei kiemelt témája volt a hivatásosok egészségvédelme, különös tekintettel a zoonózisokra, amellyel kapcsolatban Prof. Dr. Ajtay Zénó kardiológus (aki maga is vadász) tartott előadást. Ebben kitért a leggyakoribb fertőzésekre, úgy, mint a kullancs Enchephalytis, a veszettség, vagy a Lyme-kór, illetve a hivatásos állomány rendszertelen életmódjából (rendszertelen alvás/étkezés stb.) adódó rizikófaktorok okozta betegségek kockázataira is. Az előadások előtt a regisztráció során a Kamara által szervezett preventív szűrővizsgálatra (Echinococchus, Lyme) mintegy 80 fő jelentkezett is már önkéntesen.
A kötelező továbbképzés második előadását Agyaki Gábor, az OMVK hivatásos vadász alelnöke tartotta, témája pedig az egy évvel ezelőtt, a hivatásos vadászok körében a munkakörülményeikkel kapcsolatos önkéntes felmérés összesítésének ismertetése volt. Előadásában ezen felül az alelnök bírálta a középfokú vadászképzés hiányosságait Magyarországon, valamint kitért a Kamara által biztosított eszközbeszerzési pályázat értékelésére is.

A két napirendi pont végeztével a hivatásos vadászok egy részének véget ért a szakmai nap, ezt követően a teremben csak az a mintegy 130 fő maradt, akik a rendészeti továbbképzésben és a másnapi vizsgában is érintettek voltak. 2013-ban a megyei Kamara úgy döntött, hogy az akkor kötelezővé vált rendészeti képzés terén felveszi az illetékes képző/vizsgáztatóval a kapcsolatot, és a hivatásos vadászok, valamint a munkáltatók idejét és költségeit is csökkentve helyben, Kaposváron szervezi meg a nagyszabású képzést. Ehhez természetesen szükség volt a Körmendi Rendészeti Technikum rugalmas hozzáállására is, amelynek munkatársai vállalták, hogy helybe jönnek a somogyi megyeszékhelyre. Az idei évben a képzés/vizsga (tekintettel az öt évente lejáró dokumentumokra) immáron harmadik alkalommal került megszervezésre Kaposváron, amelyben nagy szerepe van Perecz Gábor alezredes úrnak, a Körmendi Rendészeti Technikum alezredesének, valamint Máj-Botos Orsolya kolléganőnek is, akiknek ez úton is köszönjük a szervezést. A nagyfokú logisztikát igénylő kétnapos esemény rendben és a forgatókönyvnek megfelelően időben ért véget, amely alatt a Kamara bekészítéssel, meleg ebéddel, illetve szendviccsel látta vendégül a résztvevőket, és természetesen szállás ellátást biztosított a Rendészeti Technikum munkatársainak. A rendezvény utáni napokban több hivatásos vadász személyesen köszönte meg a Kamarának a közreműködést és a gördülékeny ügyintézést. Továbbra is a szolgáltató jellegű Kamara működtetése a célunk!


Dr. Kemenszky Péter titkár

Read 345 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések