Rádpusztán, a Rádi Gasztro Élménybirtok adott otthont az I. Külső-somogyi Térségi Trófeaszemlének október 10-én. A szervezők - a Vadászkamara, a Vadászszövetség és a Tuskósi Vadásztársaság Egyesület - hagyományteremtő szándékkal hirdette meg az eseményt, amelyre a térség 10 vadászatra jogosultja hozta el és mutatta be a szeptemberi szarvasbőgés eredményét 120 kiváló gímtrófea formájában. A rendezvénnyel párhuzamosan zajlott a VI. Országos Hal- és Vadpörköltfőző Verseny is, amely szintén jelentős számú látogatót vonzott az élménybirtokra, ráadásul, mintegy 120 fő hivatásos vadász részvételével a Kamara itt tartotta az idei kötelező továbbképzését, ezt követően pedig a hivatásos vadász szakmai napot. A trófeabemutató 11-órai megnyitóját követően a baráti és szakmai beszélgetések, valamint a társrendezvények közötti "elvegyülés" kapott hangsúlyt, majd a résztvevőket a Kamara egy közös ebéden látta vendégül a rendezvényteremben.
A jó hangulatú szakmai napon a vadászközönség mellett jelentős számú "civil" érdeklődő is részt vett, amelyet a sok gyermek és fiatal tett igazán családiassá. Felemelő volt a látogató közönség őszinte érdeklődése a vadászat, halászat és a vadgasztronómia, valamint a hivatásos vadászok által végzett szakmai munka iránt. Köszönjük a Rádi Gasztro Élménybirtoknak a szervezést és a színvonalas helyszínt, a vadászatra jogosultaknak és a hivatásos vadászoknak pedig az aktív részvételt.
Szervezők


