A vadászkutya és vezetője közlési eszközei.
Az előző részben megismerkedtünk a vadászkutyák legfontosabb belső értékmérő vadásztulajdonságaival, amelyek nélkül nem érthetjük meg a kutyák „nyelvét” és mi sem értethetjük meg magunkat velük. Az ember környezetében társas kapcsolatban élő állatfajok mindegyikére jellemző az egymástól eltérő kommunikációs eszköz, jelzésrendszer.
Mi teszi ezt szükségessé?
Az azonos fajok és fajták egyedeinek rendkívül fontos, hogy egymást megismerjék, vagy épp megkülönböztessék. Tudjanak információt cserélni úgy, hogy azt más fajok egyedei ne, vagy csak nehezen értsék. Ez jellemző a kutyákra is. Ahhoz, hogy az ember a „kutyanyelvet” megfejtse, és kommunikálni tudjanak, mindkét félnek meg kell ismerni egymás jelrendszerét.
Vizsgáljuk meg a vadászkutya vezető lehetőségeit és eszközeit, amelyekkel kutyája számára világossá teheti akaratát.
Négy főirány és ezek kombinációi állnak rendelkezésre, miszerint utasításait közölheti hangjelekkel, karjelekkel, sípjelekkel és spirituálisan (telepatikusan).
Abból kell kiindulni, hogy a kutyák is gondolkodnak, értelmes és megfelelően intelligens társak úgy vadászatokon, mint a magán életben. A vadászkutya fajtákra különösen jellemző a gazda igényeinek megfelelni vágyás, a tanulni akarás, ezért rendkívül jó kapcsolat alakítható ki velük. Azonban azt soha nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a kutya nem érti az emberi beszédet, csupán a kiejtett szavak hangsúlyából következtet a kiadott parancsok lényegére. Ezzel magyarázható, hogy a kutya vezetéséhez végtelen türelemre és következetességre van szükség mindenkor, de a tanítás időszakában különösen. Amennyiben a kiképző elveszti türelmét, megváltozik a kiadott parancs hangsúlya, ezáltal érthetetlenné válik és nem von maga után eredményes végrehajtást. A jól szocializált kutya, megfelelő emberi környezetben átlagosan száz szót és kifejezést képes értelmezni.
Az emberi szónál sokkal jobban érti a testbeszédet, vagy is a kéz és karjeleket. Ezek előnye, hogy messziről is érthetőek, a környezet zavarása nélkül lehet utasításokat kiadni. Arra kell ügyelni, hogy a kiadott és megtanulandó jelrendszer minél egyszerűbb és érthetőbb legyen. Az elsajátításhoz eleinte a hangjelekkel együtt kell alkalmazni és csak a későbbiek kapcsán önállósíthat.
Az esetben, ha a kiadott parancsok végrehajtása feltétel nélküli, úgy megkezdhető a sípjelekre történő áttérés. Ennek is feltétele eleinte, a már megtanult kéz-és karjelekkel egyidejű alkalmazás. A tanítás végső célja, hogy a vadászkutya a vadászterületen vezetőjével úgy értekezzen, hogy környezetét és a vadon élő állatokat a legkisebb mértékbe se zavarja. Ennek alapját képezi a sípra végzett munka! Lényeges, hogy ne legyen sok és bonyolult a jelzésrendszer, mert az elsősorban a vezető munkáját nehezíti meg azzal, hogy kényes szituációkban esetleg nem mindig a megfelelő jelet fújja meg, ami a kutya munkáját megzavarja.
A telepatikus kommunikációs adottság csak kevés embernek adatik meg, így ez többnyire tudat alatt zajlik. Mit is kell értenünk ez alatt. A telepátia nem más, mint távolba érzés. A fogalmak, gondolatok és érzések közvetlen átadása. A kutya az ember pillanatnyi hangulati állapotát megérzi és sok esetben ez kihat a munkájára is. Legtöbbször a vezető nem érti, mi okozza kutyája hangulati változását. Ilyenkor mindig magába kell keresni az okot, ha feszült, ideges jobb ha nem dolgozik, csak egy kiadós sétát tesz kutyájával, így próbálja feloldani a kialakult állapotot.
A fentiekben leírtak alapján érzékelhető, hogy a kutya viszonylag egyszerű módon érti meg vezetője kívánságait, parancsait. Vajon hogy néz ez ki fordítva? Az ember is képes a „kutyanyelv” megértésére?
Természetesen igen, ha van némi érzéke és nagy akarata elsajátítani a vadászkutya fajták jelzésrendszereit. Vizsgáljuk meg hogyan „beszélnek” hű társaink.
Sokáig furcsán néztek azokra, akik azt állították, hogy a kutyák képesek gondolkodni, mi több „beszélni”, vagyis magukat megértetni az emberekkel. Ma már a zooszemiotikai kutatások bizonyítják, hogy mindez lehetséges, csak meg kell tudni fejteni azokat a „rejtjeleket”, amelyekkel az állatok egymással közlik információikat. A kutyák mindenkor tömör, egyszerű közlésekre szorítkoznak, hasonlóan az emberhez, amikor tőmondatokban fejezi ki közölni valóját. Az állatok jelrendszere mindig érzelemre ható, felizgató, ezért is nevezik „emocionális nyelvnek”.
Egymás közötti közlési módjuk lehet:- hangadáson alapuló, -póznyelv, -érintéssel történő hírközlés, -valamint kémiai anyagokra épülő jelzések (vizelet, ürülék)
Az ember számára fontos jelrendszerek az akusztikus közlések (hangadások) és a testbeszéd (testtartás, mimika, szőrzet alakulása).
A kutyák hangrepertoárja fejlődésük folyamán folyamatosan változik, a felnőtté válásukig. Jelen viszonyok között csak a felnőttkori hangjelzésekkel fogok foglalkozni, mivel ez bír jelentőséggel a vadászati alkalmazás kapcsán.
Az akusztikus közlésen a hangadások jelrendszerének összessége értendő. Kísérjük figyelemmel ezeket. A kutya faj a farkas ős teljes hanganyagával rendelkezik. Ez tekinthető a kiindulási alapnak. A domesztikáció során az ember igényei és felhasználási területek szerint, folyamatosan alakít ki új fajtákat, amiből törvényszerűen következik, hogy minden fajtának megvan a sajátos hangjel rendszere. Ez alól a vadászkutyák egymástól jelentősen eltérő fajtái sem kivételek. A vadászkutya vezetőktől alapelvárás, hogy legalább annak a fajtacsoportnak ismerje kommunikációs képességeit, amellyel dolgozni szeretne!
Vizslák esetében a használat közbeni hangadásnak csupán bizonyos speciális esetekben van jelentősége, pl. apróvad vadászaton a lőtt szárnyas fedett terepen fennakad a fán, bokron, esetleg vizes területeken a nádon. A vadat kereső vizsla megtalálja ugyan, de hosszas próbálkozás ellenére sem fér hozzá. Tehetetlenségében segítségül hívja gazdáját úgy, hogy eleinte dühös nyüszítésbe, majd csaholásba kezd. Teszi ezt, míg a segítség megérkezik.
Elvárható még a sebzett nagyvad keresésére alkalmazott vizsláktól a vad megtalálásának hangos jelzése is, hasonlón a vérebek munkájához. Más esetekben a vizslák hangadására nincs igény a vadászat kapcsán.
Vaddisznós, és kotorék ebek munkája során nélkülözhetetlen a széles választékú hangjelzés. Tacskók és terrierek a kotorékvadászat során vezetőikkel csupán hang alapján tarthatnak kapcsolatot, jelezve a föld alatti történéseket. Előfordulhat, hogy gyökér, vagy beomló föld akadályozza az előre haladást. Ez mérges ugatást, gyakran hörgést, nyüszítést, esetleg dühös morgást vált ki a kutyából jelezve, hogy mindent elkövet a továbbhaladás érdekébe. Egészen más tónusú ugatás jelzi az úgynevezett „előfekvő” munkát. Ilyenkor a kotoréklakóhoz közel kerülve nem túl nagy agresszivitást tanúsító, de folyamatos hangadással kéri vezetője segítségét. Jelzi a leásás pontos helyét. A hatásosan támadó kotorékeb indulatos, agresszív, gyűlölködő ugatással jelzi, hogy megtalálta és felvette a harcot az ellenséggel. Ez a meggyőző erőt sugárzó hang készteti ellenállás nélküli menekülésre a kotorék lakóját. Ellenkező esetben kialakulhat a földalatti harc, amelynek kimenetelét sokszor az dönti el, hogy a földalatti lakó melyik fajhoz tartozik. Ettől kezdve információként morgás, hörgés és tompa dübörgés szolgál mindaddig, míg a küzdő felek egymást fogva tartják.
Vaddisznóhajtásokban az alkalmazott kutyák, fajtájuknak megfelelő hanggal, többnyire csaholva végzik munkájukat. Hangot csak akkor hallatnak, ha rátaláltak a rejtőző vaddisznóra, vagy a kondára. Ez a hang izgalmat, agresszivitást, ritkábban bizonytalanságot, leginkább bátorságot és elszántságot fejez ki. A kopók és lajkák a többi fajtától jelentősen eltérő hajtóhangot bocsátanak ki.
A kajtató vadászkutyák apró,- és nagyvad vadászatokon egyaránt jellegzetes hangja a csaholás. Ezen belül a csaholás milyensége, tónusa vadfajok és vadászati módok függvénye is lehet. A csaholást mindenkor a vad közelségének érzékelése váltja ki, akár légszimat útján, akár a talajon hátra hagyott szagnyom alapján, vagy vizuális hatásra. A tacskók és fürjész ebek a mezei nyúl szagának hatására speciális „nyomhangot” hallatnak, így terelve a nyulat a vadászok elé.
Vérebek hajszázáskor csaholnak a meleg nyomon vagy a sebzett vad szemmel érzékelésekor. A vad utolérésekor, azt állítják és „állóra csaholják” míg a vadász oda ér és megadja a kegyelemlövést. Amennyiben a vadat már kimúlt állapotban találják, úgy „dermedtre csaholással” jelzik a vadásznak hollétüket.
A vadászkutyák vadászaton történő másik jellemző kifejezésmódja, a „testbeszéd”. Ennek alkalmazása elsősorban a vizslákra és a retrieverekre jellemző. Ezeket a jelzéseket soha nem kíséri hangadás!
A vizslák lövés előtti munkájának lényege, hogy a rejtőző apróvadat keressék és találják meg, majd jelezzék a vadásznak a vad pontos tartózkodási helyét. E munka a légszimatra épül. A megtalált vad észlelését háromféle módon közölhetik a vadásszal. A vizsla mindaddig, amíg nem érzi stabilan a vad szagát, mozgásában lelassulva közelít a feltételezett vad rejtőzködési helyéhez. Ezt az óvatos, lopakodó mozgást nevezi a vadászkynologia „ráhúzásnak”. Ez a mozgás a vad szagának állandósulásáig tart.
Ezt követően a vizsla szoborrá merevedve „állja a vadat”, orrával mutatva annak pontos tartózkodási helyét. Ez az állapot addig tart, míg a vadász kitapossa a vadat, vagy a vad „kitart”. Amennyiben a vad megpróbál észrevétlen elmenekülni, a kutya azonnal érzi a szag gyengülését és hasonló tempóban követi a vadat. Ez a mozgás jelzi a vadásznak, hogy a kutya-vad kapcsolatában változás állt be.
A retrieverek lövés utáni munkájában nagy jelentőséggel bír az ún. jelölő képességük. Ilyenkor tekintetükkel és fejük forgatásával jelzik, hogy együtt vannak a vadászat eseményeivel, nyomon kísérik az eső vad sorsát. Vezetőikkel munkájuk során szinte észrevétlenül és folyamatosan tartják kapcsolatukat, figyelve minden rezzenésüket. Itt nagy jelentőséget tulajdoníthatunk a spirituális kapcsolatnak is.
Úgy gondolom, az eddigiekből jól érzékelhető, hogy a vadászati módok szinte mindegyikénél (ahol alkalmazható a vadászkutya) nélkülözhetetlen a kutya és vezetője közötti kapcsolattartás bármilyen fajtája. Azonban a vezetőnek mindent el kell követnie, hogy ez eredményes legyen, vagy is meg kell fejtenie kutyája rejtjelezett „beszédét”. Amennyiben sikerrel jár a kiképzés kapcsán, úgy a vadászaton kiváló élményben lesz része minden együttlétkor. Nem utolsó sorban az élményen kívül az eredményessége is jelentősen növekedni fog.
Pomázi Ágoston kynológus