A hagyományosan, immáron több, mint egy évtizede megrendezésre kerülő Ragadozógyérítési Programot és annak a záró terítékéhez igazított Hivatásos Vadász Megyei Válogató Versenyt az idén (alkalmazkodva a Hivatásos Vadászok Országos Szakmai Versenyéhez) június 12-ére szervezte az OMVK Somogyi Területi Szervezete.
A ragadozógyérítésre 2025. június 11-ig lehetett jelentkezni egyéni hivatásos- és sportvadászoknak, valamint vadászatra jogosultaknak. A program keretein belül a szőrmés ragadozók és szárnyas kártevők elejtése június 05. 00.00 órától június 11. 24.00 óráig tartott.
A ragadozóhéten elejthető volt minden, a jogszabályban engedélyezett „Egyéb apróvadfajok” besorolásba tartozó (79/2004. (V.4.) FVM rendelet 5. számú melléklete szerint) vadászható vadfaj, a jogszabályban engedélyezett módszerrel és eszközzel (csapdával is), egyéni és társasvadászati móddal. A program indulási napján nem mindegyik vadfaj volt elejthető a vadászati idénye alapján, de a varjúfélékre (dolmányos varjú, szarka, szajkó) és a borzra a vadászati hatóság idényen kívül megadta az engedélyt.
A közös terítéken Dr. Varga Gyula az OMVK Somogy Vármegyei Területi Szervezetének elnöke, majd Dr. Kemenszky Péter titkár értékelte szakmai szempontból a programot, amely több mint tíz éve demonstratív módon hívja fel a figyelmet a ragadozógyérítés fontosságára.
A vándorserleget idén is az vihette el a programban résztvevő vadászatra jogosultak közül, aki a nettó vadászterületre vetített legnagyobb terítéket produkálta. Mindemellett az első három egyéni helyezett sport, - vagy hivatásos vadász serleget és nettó 150–100–70 ezer forint értékű, vadászboltban levásárolható utalvány díjazásban részesült.
Az egyhetes dúvadgyérítés keretén belül összesen 175 (119 szőrmés, 56 szárnyas) egyedet sikerült a programban résztvevőknek terítékre hozni. Az idei helyezések a következőképpen alakultak:
I. helyezett: Beda János – Tengődi Diana Vadásztársaság 60 szőrmés ragadozó/17 szárnyas kártevő
II. helyezett: Rózsa Martin – Polányi Vadásztársaság 5 szőrmés ragadozó/25 szárnyas kártévő
III. helyezett: Vajda István – Kapostáj 16 szőrmés ragadozó/6 szárnyas kártévő
A vándorserleg a további egy évre a Tengődi Diana Vadásztársaság birtokába került. Gratulálunk minden résztvevő hivatásos- és sportvadásznak, valamint vadászatra jogosultnak.
Dr. Varga Gyula